Biológia szaktábor a Mikszáthban
Biológia szaktábor a Mikszáthban


Csikszentmihályi Mihály gondolatainak jegyében – meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak – szervezte a gimnázium természettudományos munkaközössége a nyári Biológia szaktárbort. Azon középiskolás diákok kapcsolódtak be a tábori munkába, akik kellő elhivatottsággal, tudással, akarattal és szorgalommal közelítettek a természeti jelenségekhez, problémákhoz és hivatásként is az orvosi, gyógyszerészi, biomérnöki, bionikai, agrármérnöki ill. a tanári pályát választották.
A szaktábort Herczegné Varga Ilona, Madjász Julianna és Várkonyi Bernadett tanárnők vezették: előadásokat tartottak, módszertani tanácsokat adtak a tanuláshoz, a versenyzéshez, a megmérettetésekhez.
A foglalkozások tartásába besegített Józsa Benjámin egykori Mikszáthos diák, aki vegyészmérnök hallgatóként mentorálta a tábori résztvevőket: segített a nehéz kémia feladatok megvalósításában, bemutatta a mérnöki képzés és pálya szépségeit, érdekességeit, míg Nádi Klára végzős gyógyszerészhallgató izgalmas kutatási anyagairól, gyakorlatairól készített prezentációival támogatta a tábori munkát.
A résztvevők számára a legmeghatározóbb élményt a meghívott szakemberek előadásai, bemutatói, vizsgálatai adták.
Csaba Ágnes szemész főorvos asszony hatalmas szenvedéllyel beszélt a 46 éve űzött hivatásáról, bemutatta mi mindenre lehet következtetni a szemfenék vizsgálatból – mindenki bepillanthatott társa szemébe, elemezhette a látottakat, majd Falusy Győző látszerész mutatta be, hogyan készülnek a minden kritériumnak megfelelő szemüvegek.
A legnagyobb felületű érzékszervünk a bőrünk sok-sok problémájáról hallhattunk Ozsvárt Teodóra kozmetikustól, aki mindenkinek segített a saját bőrét megismerni illetve meglepő volt a betegségek és a bőr közötti összefüggéseket megismerni.
Kováts Boldizsár fül-orr-gégész élvezetes, egész estét kitöltő előadása sok-sok új ismeretet, érdekességet és különleges történeteket, eseteket nyújtott a hallgatóságnak.
A napi programok során Herczegné tanárnővel felelevenítette a csoport a tanév során az emberről tanultakat, az érzékszerveket, az idegrendszert és a szervrendszerek felépítését, működést. Ezek az ismétlések nagyon hasznosnak bizonyultak, amikor Szabados Tamás radiológus főorvos belülről mutatta meg az embert: csontjaival, a hozzájuk tapadó inakkal, az erekkel, idegekkel – a röntgenfelvételek elemzése során az elváltozásokat, a töréseket, a gyógyulás folyamatát is nyomon lehetett követni, míg az ultrahangos készülékkel pajzsmirigy, ér és ideg vizsgálatokra került sor.
Az esték sem telhettek el munka nélkül – biológia illetve kémia feladatok megoldása foglalt le mindenkit és az elalváshoz nem volt szükség esti mesére.
A biológia szaktábor megvalósulását támogatta a Magyar Francia Kéttannyelvű Képzésért Alapítvány, a Tittel Pál Kollégium és az új névvel büszkélkedő iskola a Mikszáth Kálmán Líceum.

Köszönjük! Csonka Dorottya, Gecse Kinga, Halama Renáta, Kováts Domonkos,
Kurunczi Lilla, Szemerády Dóra, Szomszéd Renáta, Tóth Laura táborlakók

 
 
Design by FőnixNet Informatika Copyright © 2011 MKG Pásztó